Kedves leuveni és környékbeli magyarok,
aki még nem ismerne (gondolom, sokan vannak), pár szóval
bemutatkozom: tavaly júniusban érkeztem Leuvenbe, és
előreláthatólag maradok is még néhány évet PhD hallgatóként. Amiért
most írok, az egy kis közösségépítés + egy kis sport egyben; azt
tervezem, hogy valami heti rendszerességű időpontra megpróbálnék
lefoglalni valami tornatermet, ahol lehet röplabdázni. Ezúttal tehát
szeretettel meghívnék minden kedves érdeklődőt, egyúttal javaslatot is
tennék vasárnap délutáni időpontra (első körben), aztán ha ez sok
embernek nem jó, vagy ha nincs szabad teremkapacitás, akkor még
változhat a beosztás.
A játék célja természetesen nem a profi ligába való bekerülés, hanem
kis kikapcsolódás, szórakozás, illetve fakultatívan: keletkező sörhas
ledolgozása vagy egyszerűen kellemes izomláz előidézése, ad
absurdum szociális kapcsolatok építgetése/karbantartása.
Külöm kiemelném tehát, hogy egyáltalán nem baj, ha valakinek
nincs "előképzettsége", az alapokat elég gyorsan el lehet sajátítani,
aztán ki-ki fejlődik ahova szeretne, mindenesetre egyrészt azért is
esett a választásom a röplabdára, mert ez már egy egészen minimális
tudással is élvezhető játék és hamar sikerélményt is ad. (Másfelől kissé
önzőbb indok, mitagadás, hogy nagyon szeretek röplabdázni... :o))
További érvek a röplabda mellett azok számára, akik még hezitálnak:
- A röplabda egy nagyon "tiszta" (békés) sport más labdajátékokhoz
képest, mert az ellenfelek 2, egymástól teljesen elválasztott pályán
játszanak, durva sérülésekre, egymásba menésekre tehát nem nagyon
van esély (ellentétben a focival, kosár-, kézi- vagy vizilabdával).
- Igaz ugyan, hogy egy jobb mérkőzés tekintélyesen megdolgozza az
embert, de be lehet szállni alacsonyabb állóképességi és erőnléti
szinten is, ugyanis a mérkőzés kimenetele nem csak a fizikai kondíciótól
függ.
- Mint sok más labdajáték, a röplabda is csak egyfelől a gyors reflexek
és a jó erőnlét játéka: másfelől nem kevés technikát és hasonlóan sok
taktikát és gondolkodást is igényel. Persze a sakkhoz azért nem
hasonlítanám, de akik inkább hajlamosak a stratégiai gondolkodásra,
mint fekvőtámaszokra, a röplabdában azok is megtalálják a
számításukat.
- Végezetül akiknek félelmeik vannak a lerepülő szemüveggel, vagy
kipirosodó/fájó bőrfelülettel kapcsolatban, azokat is megnyugtathatom.
Lerepülő szemüveg ellen számtalan megoldás létezik a levételen kívül
is (nagyon sokan játszanak szemüvegben, és még soha nem láttam,
hogy bárkinek is eltört volna a szemüvege röplabdázás közben), a fájó
bőrfelület pedig egyszerűen mítosz, illetve rossz labda és/vagy
ütéstechnika kérdése. Jó labdám van, a technikát meg csak egyszer kell
elsajátítani. :o)
Talán mondanom sem kell, hogy a magam szerény tudása szerint az
alapvető technikákat és szabályokat szívesen megmutatom ill.
elmagyarázom bárkinek, aki igényli.
Normális körülmények között a röplabdát 2x6 fő játssza, ha ennél
többen vagyunk, az nem baj, mert folyamatosan lehet forogni, sőt,
akár - ha annyi jelentkező lenne - akár két pályát is le lehet foglalni.
Létszámban 10 fő alá menni viszont nem nagyon érdemes, mert akkor
ha épp nem jön el pár ember, jószerivel meghiúsul a játék. Szóval,
jelentkezésre fel! Minél többen, annál jobb. A jelentkezéseket várom a
schlemmer@... vagy a
balazs.schlemmer@...
címre.
Kellő számú jelentkező esetén elkezdem szervezni a pályafoglalást,
melynek reményeim szerint nincs semmi akadálya. A KUL pályáit (és
sporteszközeit illetve sportlétesítményeit) egyébként mindenki ingyen
használhatja, aki az évi 15 eurós sportköri díjat befizeti. A tornacipőn
kívül a dolognak nagyjából ez az összes költségvonzata, illetve esetleg
egy pár térdvédő (nem görkoris!) beszerzése hasznos lehet, de az
csak opcionális kellék, és ráér akkor, amikor az ember már eldöntötte,
hogy sokat fog röplabdázni.
Első körben alapvetően - merő kényelemből - a helyi magyar
közösségen belül hirdetem meg ezt a lehetőséget, de természetesen
ez a legkevésbé sem jelenti azt, hogy külföldi barátokat nem látnánk
szívesen!
Maradtam tisztelettel és várom a pozitív visszajelzések tömkelegeit:
Schlemmer Balázs