|
roplabda
Kedves Listatagok (különösen Zita és Heni),
elnézést, hogy nem írtam előbb, a sportcampus számítógépes
rendszere felmondta a szolgálatot, így amíg a manuális
adatrögzítést fel nem találták ismét, addig nem lehetett
termet foglalni.
Röplabda ezen a hétvégén szombaton (12-én) lesz a szokásos
helyen (KUL Sportcampus, Gymnasium épület), kora hajnali 10
órától 13 óráig.
Megpróbáltam hálófeszítés-ügyben is intézkedni, de úgy
látszik, valakinek megtetszett a 3 használatos zöld kötél,
és magáévá tette. Megbeszéltem a gondnokkal, hogy szombatig
megpróbál valami megoldást találni rá, hogy a háló ne úgy
álljon, mint múlt héten (amikor is nagyjából a tehén és a
gatya tipikus esete forgott fenn), de nem valami nagyon
megbízható alak, ma is fél órát vártam rá, akkor is csak
azért jött, mert még egyszer rátelefonáltam. Szóval
meglátjuk, hálófeszítés ügyben mit tud (akar) varázsolni.
Akárhogy is lesz, megoldjuk majd a problémát.
Mindenkit szeretettel látok!
Üdv,
Balázs
ps: a következő hétvégén (március 19-20.) egészen bizonyosan
nem lesz röplabda, utána meg gondolom a húsvét miatt lesz
zárva a Sportcampus, szóval lehet, hogy a mostani hétvége
után egészen sokáig kell nélkülözni a röplabdázási lehetőséget!
|