|
Kedves Listatagok,
örömmel értesítelek Benneteket, hogy 2005. október 29-ére
(szombat) levettük a vállatokról a programszervezés
fáradságos terhét, ugyanis 19 órai kezdettel immáron
tradicionálisnak nevezhető ismerkedési estet szervezünk,
elsősorban a leuveni magyar fiatalság részére.
Lesz eszem-iszom és dínom-dánom, továbbá Tibi csoki,
autósüldözés és várjuk Columbo felügyelő felbukkanását is,
bár ez utóbbi három csak marketing okokból került
felsorolásra, hogy minél többen eljöjjetek.
Mindazonáltal kéretik a naptárakba bevésni az október 29-i
dátumot már jó előre! (Majd azért még szólok úgyis néhányszor.)
A lebonyolítást illetően a következő drákói szabályokat hoztuk:
1) Belépés díjtalan, kilépés bizonytalan, vagy fordítva,
mindenesetre regisztrációhoz kötött. Ami szintén 100%-ig
díj-, illeték-, adó-, és vámmentes (hiába, no, az EU vasfoga
ide is betette a lábát!), ellenben arra szolgál, hogy a
szervezők nagyjából előre tudják, hogy hány fővel kell
számolniuk. Ez az adat olyan logisztikai apróságok
becsléséhez szükséges, mint ülőhelyek, poharak, tányérok,
evőeszközök (stb.) mennyisége, ugyanis tavaly felettébb
kellemetlen hiátus uralta a terepet eme jószágokból,
ezenképp idén igyekeznénk mindent megtenni annak érdekében,
hogy ez ne így legyen. Kérjük, ezt segítsétek azzal, hogy ha
részt kívántok venni, akkor egy e-levelet küldötök a
következő címre:
balazs pont schlemmer kukac econ pont kuleuven pont be
névvel, dobbal, nádihegedűvel.
(Ha többen jöttök, akkor értelemszerűen az összes nevet
küldje el valaki!)
(Figyelem! Kérek mindenkit, hogy NE a levelezőszoftverének a
reply funkcióját használja a jelentkezéshez, mert az ily
módon elküldött e-mail nem az említett postafiókba fog
érkezni, hanem a freemailre, márpedig a freemailes címemről
minden .com végződésű e-mailcímről küldött e-levél
automatikusan törlődik, azaz az ide küldött jelentkezések
soha nem fognak hozzám megérkezni. Köszönöm.)
2) Mivel sajnos semelyikünk nem érzi magát Krőzusnak (az
hagyján, de nem is vagyunk azok - ezt tényleg nagyon
őszintén sajnáljuk amúgy!), arra szeretnénk kérni mindenkit,
hogy járuljon hozzá az étel- és italválasztékhoz, mégpedig a
következő egyszerű szabály alapján:
a) Aki úgy érzi, hogy a kromoszómaképlete 44 XX, vagy valami
ehhez nagyon hasonló, az legyen szíves ételt hozni - házi
készítésű finomságok előnyben!
b) Aki úgy érzi, hogy a kromoszómaképlete 44 XY, vagy valami
ehhez nagyon hasonló, az legyen szíves italt hozni - ebben
az esetben a házi készítésű gyümölcspárlatokat (aka:
kerítésszaggató) ha egy mód van rá, próbáljuk kerülni,
ellenben jó lenne, ha a relatíve alacsony
térfogatszázalékban hidroxilgyököket tartalmazó vegyületek
mellett alkoholmentes italok is érkeznének
c) Aki úgy érzi, hogy nem tudja magát egyértelműen besorolni
a fönti kategóriákba (s erre hovatovább a környezete sem
képes - ld. például a 44 X0, 44 XXY, 44 XYY stb. képletekkel
rendelkezőket), az választhat. :o)
Mindhárom csoport (a, b, c) egyedeit arra kérném, hogy
függetlenül a táplálék halmazállapotától, min. 2 személyre
elegendő munícióval érkezzenek, így lehet ugyanis
biztosítani, hogy az italt hozók se maradjanak éhen, és az
ételt hozók se maradjanak szomjan. (Tapasztalati tény
továbbá, hogy a mennyiségi kalkulációnál kis ráhagyás
sohasem árt, már csak azért sem, mert nem valószínű, hogy a
nemek aránya pontosan 50-50% lesz.)
3) Végül egy nagyon fontos kérés: mivel a LEMDE-lista
korántsem fedi le a célcsoportot, arra kérnénk mindenkit,
hogy legyen szíves, terjessze az igét saját ismeretségi
körében, azaz szóljon minden olyan leuveni magyar fiatalnak
(vagy kevésbé fiatalnak), akit e hirdetmény feltételezhetően
nem ér el, de akit az illető szívesen látna magunk között.
A PROGRAMRÓL:
A program elég nyitott azon kívül, hogy - mivel mégiscsak
ismerkedési estről van szó - jó lenne, ha az elején
tartanánk egy kis össznépi bemutatkozást (nem kell halálosan
komolyan venni, nyilván nem akadémiai székfoglaló
beszédekről van szó - ennek értelmében a korai romantikus
szerzők nagyepikai műveivel vetekedő hosszúságú
önbemutatkozások talán túlzóak, ám az ellenkező véglet is
kicsit szélsőséges, kivéve ha valaki szabályos, 5-7-5
szótagszámú, művészi haikuba tudja tömöríteni magát), ehhez
viszont elengedhetetlenül szükséges az, hogy mindenki
érkezzen meg időben, máskülönben eléggé unalmas lesz, ha az
est folyamán mindenkinek 43-szor kell bemutatkoznia,
egyesével az összes érdeklődőnek. (Akkor itt jegyezném meg
ismét, hogy az est tehát 19 órakor kezdődik!)
Ezután következhetne egy kis evés-ivás, szocializáció,
amolyan állófogadás jellegű party, aztán fellőnénk a
mulatság táncos részét (Lacinak előre is köszönet a
hangtechnikáért!), ami addig tart, amíg az úri közönség
bírja, de hozzátok ám el a jobbik géppuska-lábaitokat, mert
nem lesz kegyelem, már ami a jó zenéket illeti!
Ezen kívül persze bármilyen más ajánlatra is nyitottak vagyunk.
A helyszín a leuveni Collegium Hungaricum díszterme
(köszönet érte Juhász Gergely kollégiumigazgatónak), a cím
pedig (azok kedvéért, akik esetleg még sohasem jártak ott):
B-3000, Leuven, Blijde Inkomststraat 18 (egy ugrás a
központi Egyetemi Könyvtártól).
A többi szervező és közreműködő nevében is várok mindenkit
szeretettel:
Schlemmer Balázs
ps: ne feledjétek a jelentkezést! MOST!
Nem reply, hanem:
balazs pont schlemmer kukac econ pont kuleuven pont be
-------------------------------------
FIGYELEM! .com vegzodesu e-mailcimekrol nem fogadok leveleket!
ATTENTION! E-mails from addresses ending with .com are
deleted automatically!
________________________________________________________________________________\
____________
Kisbabád lesz? Kisbabád született? Tele vagy kérdésekkel, és nem tudod, hol
találsz választ?
Kukkants be a Babázóba! - www.babazo.hu
|
Wed Oct 12, 2005 12:31 am
Schlemmer Balázs <schlemmer@...>
schlemmer@...
Send Email
|