Szia!
Ismet kedden, azat most apr 4-en, tovabbra is 20.30-tol varunk Teged is
a Csendes orara.
Valamint egy par sor, ha tennel de nem tudod mit Magyarorszagert:
Kedves Testvérem!
A Húsvéti készülődésben vagyunk.
Jézus külön súllyal említette az ima és a böjt együttesének erejét (Mt
17,21, Mk 9,29). A Szűzanya az erdélyi Szőkefalván az elmúlt tíz év során
elhangzott 21 üzenetéből 13-szor kérte, hogy az imánk mellett rendszeres
böjti felajánlással is éljünk. Medjugorje-ban is rendszeresen böjtölnek az
emberek - a Szűzanya kérésének engedve. E mellé szeretnénk csatolni az
Egyház gyakorlatát, mely szerint minden komoly ünnepre, komoly eseményre
böjttel, vigiliával, kilenceddel szokás készülnünk.
Ezért felhívással szeretnénk élni a közelgő választások miatt:
Hazánkért, hazánk lelki megújulásáért végezzünk minél többen kilencedet,
melyben 2006. március 31. pénteki nappal kezdve, kilenc napon át a napi
imádságunknak külön súlyt adva, az egyik fő étkezésünk alkalmával csak
kenyeret és vizet fogyasszunk, felajánlva ezt a cselekedetünket azért,
hogy a hitünk növekedése szempontjából megfelelő legyen a választások
eredménye. Ez az étkezésünk lehet a reggeli, az ebéd vagy a vacsora,
kinek-kinek melyik a kedvesebb.
Erre a kilenc napi ima és böjti felajánlásra hívjunk meg minél több embert
a környezetünkből is, kérve a mi Urunkat, Istenünket, hogy hazánkban,
Mária népében a hit megerősödhessen.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Kemenes Gábor atya
___________________________________________________________________________
Nouveau : téléphonez moins cher avec Yahoo! Messenger ! Découvez les tarifs
exceptionnels pour appeler la France et l'international.
Téléchargez sur http://fr.messenger.yahoo.com